Menütervezés - Én így szoktam

Nem tudom, ki, hogy van vele. Én már jó ideje úgy csinálom, hogy megtervezem a menüt, vagyis inkább a pékárút, az ebédet, meg a süteményeket, úgy 2 hétre előre, van, amikor az egész hónapra. Így nem azon kell gondolkodnom, hogy mikor mit főzzek, vagy süssek, utána elmenni, megvenni a hozzávalókat. Persze nem napra pontosan írom fel, mert ugye emberek vagyunk, változik a hangulatunk, az ízlésünk. Hol ehhez, hol ahhoz van kedvünk, és az sem elhanyagolandó, hogy a két kis törpémnek milyen a hangulata. Ebből kifolyólag, csak egy füzetbe írtok egy listát, hogy mi legyen az ebéd, sütemény, pékárú (mert azt itthon sütöm, nem kenyérsütővel). Először is azt szoktam megnézni, hogy mi az, ami van a fagyasztóban, vagy a gardróbban. Igen a gardróbban, kicsi panellakás lévén egyelőre még ez van, de nemsokára végre lesz, spájzom - spájzszekrényem -, pincém és jó nagy konyhám, ahol végre normálisan elfér minden.

Uh, kicsit elkanyarodtam, na térjünk vissza a tervezéshez. Először körbenézek, hogy mi van itthon, majd kigondolom, hogy mi az amit a gyerekek nagyon szeretnek és a kicsi is meg tudja enni, vagy mi az ami szezonális, mi az amit régen ettünk. Szoktam olyat is csinálni, hogy mondjuk csak egy alapanyag az amit kívánunk, ilyenkor keresek egy receptet és aminél úgy látom, hogy megfelelő, vagyis a gyerekek is megeszik, és a férjem is, akkor az jöhet.

Vásárláshoz, pedig csak ezt a listát kell nézni. Megnézed, milyen kaja lett felírva, átnézed, mi az ami van otthon, mint hozzávaló, és csak a hiányzókat írod össze és veszed meg. Aki rendszeresen süt, főz, annak könnyű a dolga, hisz fejből tudja a recepteket, és így a hozzávalókat is, aki nem annak ez kissé nehezebben megy, de majd belejön. :)
Ha a listához tartod magad, akkor ugye nem csábulsz el. Így pénzt is spórolsz, ami mindig jó. Nekem ez a módszer vált be.

Ti meg szoktátok tervezni előre a menüt? Ha igen, esetleg használtok valamilyen menütervezőt? Kinek, mi a módszere ezzel kapcsolatban?

Addig is, ha esetleg nincs még ötletetek és szeretnétek menüt tervezni, akkor, íme, egy elég részletes havi menüterv. Ez nagyon jó, ha az ember fogyókúrázik.




Forrás fent jelölve, valamint a képre kattintva találjátok.

Nincsenek megjegyzések: